Környezetföldtani osztály - kutatási területek

A környezetföldtani kutatás célja, tárgya, feladata

 A környezetföldtan a földtani közeg különböző elemeinek védelmével, a velük való fenntartható gazdálkodással kapcsolatos szerteágazó feladatok ellátásával foglakozik A környezetföldtani kutatásaink kiterjednek minden olyan típusú geológiai munkára, melyek a litoszféra legfelső rétegének és az abban mozgó víznek, tehát a földtani közegnek, mint rendszernek és e rendszerben lejátszódó folyamatoknak a megismerésére irányulnak. Vizsgálja azokat a hatásokat, amelyek a változatos emberi tevékenység (vonalas és területi építkezések, mezőgazdasági tevékenység, különféle hulladékok elhelyezése, közlekedés, vízgazdálkodás, bányászati és ipari tevékenységek stb.) következtében e rendszer természetes állapotát befolyásolják. Továbbá vizsgálja a földtani természeti értékeket, illetve a különböző minősítésű természetvédelmi területek földtanát, védendő földtani értékeit. A környezetföldtani kutatásokban prioritást élveznek: az emberi tevékenység hatására átalakuló környezet állapotának felmérése és a változások megfigyelésével, a környezet monitoringgal kapcsolatos feladatok. Ennek megfelelően e kutatások kiterjednek minden olyan típusú geológiai munkára, melyek a litoszféra legfelső rétegét, illetve az abban mozgó talajvizet, mint rendszert kutatják, vizsgálják azokat a hatásokat, amelyek a változatos emberi tevékenység (vonalas és területi építkezések, mezőgazdasági tevékenység, különféle hulladékok elhelyezése, közlekedés, vízgazdálkodás, bányászati és ipari tevékenységek stb.) következtében e rendszer természetes állapotát befolyásolják. Továbbá vizsgálják azokat az e rendszerben lejátszódó geológiai folyamatokat, melyek a természetes és mesterséges emberi környezetre hatnak, keresik, megismerik és kutatják a földtani természeti értékeket, illetve a különböző minősítésű természetvédelmi területeink földtanát, védendő földtani értékeit. Mindezekből következően a tágabb értelembe vett környezetföldtani kutatások (agrogeológia, környezetföldtan, környezet-geokémia, mérnökgeológia, ökogeológia, természetvédelmi földtan, városi geológia) tárgya a felszíni és felszín alatti képződmények (beleértve a talaj-alapkőzet-talajvíz rendszert), azok természetes és átmeneti formái valamint a bennük lejátszódó folyamatok védelme érdekében végzett földtani kutatás.

Környezetföldtani térképezés

A környezetföldtani térképezés feladata a környezetföldtani térképezést megalapozó módszertani kutatások végzése különös tekintettel a különféle földtani felépítésű területekre, majd erre alapozva a térképek megszerkesztése.
A környezetföldtani térképezés során a földtani térképezés adatainak környezetföldtani szemléletű átértékelésével különböző méretarányú és tematikájú (környezeti állapot, a földtani közeg érzékenysége és sérülékenysége; a vízbázisok veszélyeztetettsége; a különböző ipari, mezőgazdasági, bányászati és építési tevékenység földtani környezetre gyakorolt hatása; a földtani környezetnek a környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képessége, stb.) térképeket szerkesztünk.

Környezetgeokémia

A környezetgeokémia feladata – az európai uniós előírásokra is figyelemmel – a környezeti szennyezések és a természetes háttér-határértékek meghatározása, a szennyezett talajok felmérése, vagy a felhagyott bányászati meddőhányók környezeti kockázat-alapú kataszterezése.
Feladata továbbá Magyarország kiemelten szennyezett területeiről összegyűjtött ismeretanyag összefoglaló értékelése, a legújabb vizsgálatok eredményeinek beillesztése a korábban kidolgozott földtani modellbe, a hazánkba érkező folyóvizek bányászati-nehézipari szennyezéssel sújtott árterein a geokémiai problémák megismerése. Az országos geokémiai felvételek során megismert anomáliák ellenőrzése, és az ellenőrzés alapján kijelölt területek részletező kutatása. Feladatai közé tartozik a mintaterületi kutatások végzése a potenciálisan toxikus elemek törvényszerűségeinek, és a mezőgazdasági felhasználást korlátozó tényezőknek megállapítása céljából.

Munkánk során részt veszünk a különböző Európai Uniós környezetgeokémiai kutatásokban, közreműködünk az európai térképek szerkesztésében, folyamatosan karban tartjuk Magyarország geokémiai térképeit.

További információk...

Agrogeológia

Az agrogeológia feladata síkvidéki területeken a talaj-alapkőzet talajvíz rendszer módszertani kutatása a fenntartható, termelő mezőgazdasági tevékenység (talajművelés, melioráció, öntözés, trágyaelhelyezés, állattartás, stb.) valamint az erdőgazdálkodás földtani megalapozása és környezetterhelő hatásának preventív csökkentése érdekében. Hegyvidéki területeken feladata a talaj-alapkőzet-ágyazati kőzet rendszer kapcsolatának összefüggéseinek, tápanyag- és vízgazdálkodásának agrogeológiai vizsgálata, a valódi talajképző kőzet megállapítása és tulajdonságainak vizsgálata a szőlészet-borászat és az erdőgazdálkodás földtani megalapozása és környezetterhelő hatásának preventív csökkentése érdekében. A kutatások a fenntartható, termelő mezőgazdasági tevékenységet (talajművelés, melioráció, öntözés, trágyaelhelyezés, állattartás, stb.) segítik elő, vizsgálják a tápanyag- és vízgazdálkodás agrogeológiai kérdéseit. A kutatások kitérnek többek között a klímaváltozás hatásainak vizsgálatára, és a különböző talajpusztulási folyamatok (víz és szél okozta talajerózió, savanyodás, szikesedés, fizikai degradáció, tömörödés, szervesanyag-tartalom csökkenése) vizsgálatára is.Az agrogeológiai kutatások egyik kiemelt területe a földtani közeg és kiemelten a vizek érzékenységének, a különböző mezőgazdasági eredetű szennyezéssel szembeni védelmemének megalapozó vizsgálata. A föltételezett terhelések földtani összefüggéseinek kutatása, a terhelések valós eredetének megállapítása..
Az agrogeológiai alap-és módszertani kutatásainkat mintaterületek vizsgálatával végezzük. E vizsgálatok kiterjednek a talajvíz kémia térbeli és időbeli változása megfigyelése céljából az agrogeológiai mintaterületeken telepített talajvíz megfigyelő kutak észlelésére és mintázására, valamint a kapott adatok kiértékelésére. Feladatunk a termőhelyi tényezők és az ökológiai feltételek alakulásának, változásának agrogeológiai és ökogeológiai vizsgálta is, különös tekintettel a kőzet-talaj-növény kapcsolatokraFolyamatosan végezzük Magyarország 1:100 000-es méretarányú agrogeológiai térképsorozatának szerkesztését a földtani térképezés adatainak agrogeológiai célú átértékelésével. Szükség esetén elvégezzük a különböző gyakorlati célokból meghatározott célterületek agrogeológiai felvételét, és megszerkesztjük az adott terület részletes agrogeológiai térképeit. 

Településgeológia

A településgeológia feladata a különféle építészeti tevékenység és az épített környezet földtani közegre kifejtett hatásának vizsgálata, illetve annak a tanulmányozása, hogy a földtani környezet és a benne lejátszódó folyamatok milyen hatást gyakorolnak az épített környezetre. Vizsgálja és térképen ábrázolja a települések és környezetük építésalkalmasságát, környezetállapotát, veszélyeztetettségét, potenciális veszélyforrásait, védendő földtani, vízföldtani értékeit, elsősorban a környezeti ártalmaktól mentes (jó levegőjű, csendes), esztétikus, komfortos, megfelelı rekreációs feltételekkel is rendelkező és biztonságos lakóhely földtani megalapozása céljából.A településgeológia fontos feladata a települések normális működését veszélyeztető földtani veszélyforrások (földrengés-veszélyeztetettség, természetes partfalak, üregek omlása, földcsuszamlások, stb.) preventív kutatása is.A településgeológia a városi, nagyvárosi földtani környezet terheltségének vizsgálatával, a szennyezett területek, az értékes földtani erőforrások veszélyeztetettségének feltárásával nagyban hozzájárul az egészséges élettér ki és visszaalakításának lehetőségéhez.A településgeológiai munkánk során a már meglévő földtani, építésföldtani adatbázisokra, mint elsődleges adathalmazokra támaszkodva, szükség esetén új adatok begyűjtésével vizsgáljuk, hogy Magyarország településein (a fővárosból kiindulva, s a nagyvárosokkal folytatva) az antropogén terhelések milyen anomáliákat okoznak a kvázi érintetlen szomszédos területekhez képest.     

Régiógeológia

Az Országos Területfejlesztési Koncepcióban megfogalmazottakat szem előtt tartva a régiógeológia feladata a regionális szintű értékelések és prognózisok készítése, az egyes tervezési-statisztikai régiók földtani alapú környezetpotenciál és terület értékelése az adott régió jövőbeni gazdasági (ipari, bányászati, mezőgazdasági, közlekedési, idegenforgalmi, stb.) és területfejlesztési tevékenységének megalapozása céljából, különös tekintettel az egyes tevékenységeknek a földtani közegre gyakorolt visszahatására. A tervezési-statisztikai régiók nyersanyag és energiahordozó potenciál-felmérése, ásványi nyersanyag és fosszilis energiahordozók prognózisának elkészítése, az esetleges kitermelés környezeti hatásainak prognosztizálása. Az adott régióra jellemző potenciális földtani veszélyforrások felmérése, és javaslattétel a szükséges preventív intézkedésekre. A tervezési-statisztikai régiók földtani természetvédelmi értékeinek felmérése, ismeretterjesztési célú rendszerezése, megismertetése, javaslattétel geoparkok, tanösvények, egyéb bemutatóhelyek kialakítására, a bemutatás földtani megalapozása, a helyi hatóságok, a lakosság ez irányú érdeklődésének felkeltése.

Földtani természetvédelem

A földtani természetvédelmi kutatásaink feladata a magyarországi természetvédelmi területek földtani leírása és a földtani természetvédelmi értékek (jellegzetes kőzetkifejlődések, földtani formák, alapszelvények stb.) földerítése, javaslattétel a védetté nyilvánításra. A nemzeti parkok, természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek különleges földtani értékeinek feldolgozása, dokumentálása és bemutatása.