Secondary menu

Magyarországi felszín alatti vizek kémiai állapotának felmérése – PHARE projekt EUROPEAID/114956/D/SV/HU2002-000-180-04-01-02-03

 A projektet egy nemzetközi konzorcium valósította meg, 2004 októbere és 2006 márciusa között, az Európai Közösség PHARE programjának keretében. A konzorcium vezetője a Finn Geológiai Kutatóközpont (GTK), tagjai a francia BRGM, a német HGN, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Smaragd-GSH Kft. és az Elgoscar- 2000 Kft. voltak. A projektet az Európai Közösség 71,83 %-ban támogatta, a Magyar Kormány 28,17 %-ban finanszírozta. A projekt részletes leírása, összes eredményei és a begyűjtött adatok elérhetőek a Finn Geológiai Kutatóközpont és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium víz- és talajvédelmi főosztályának honlapjain.

A projekt első szakaszában kidolgoztuk a szükséges módszereket azzal a céllal, hogy új ismereteket szolgáltassanak a felszínalatti vizek kémiai összetételéről és környezeti állapotáról körülbelül 0-25 méter felszín alatti mélységintervallumban.
A második szakaszban összegyűjtöttük az országos felméréshez szükséges adatokat, mintáztuk a kijelölt meglévő forrásokat és kutakat, új kutakat létesítettünk és mintáztuk ezeket, majd megelemeztük/elemeztettük a begyűjtött mintákat. A felmérés célja a már országszerte meglévő adatok szisztematikus kiegészítése volt.
Forrásmintázás három fázisban történt összesen 396 mintavétellel úgy, hogy a minták földhasználat szerint csoportosított vízgyűjtő területeket képviseljenek. 354 meglévő kutat mintáztunk 28 kiválasztott településen. 574 új kutat alakítottunk ki (215 mezőgazdasági területen és 359 településeken) lehetőség szerint kútpároknak, vagy kúthármasoknak, átlagban 5 – 10 – 15 m talpmélységekkel.
Összesen 1321 mintát elemeztünk/elemeztettünk meg rutin komponensekre, nehézfémekre és nyomelemekre, 624 mintát növényvédőszer tartalomra, 227 mintát egyéb szervesanyag tartalomra és 610 mintát tríciumra. 
A harmadik szakasz célja egy összefogó adatbázis létesítését követően az volt, hogy áttekintse és jellemezze a sekély felszínalatti vizek kémiai összetételét és környezetállapotát, illetve javaslatot tegyen egy országos monitoringrendszer kidolgozására. A kémiai vizsgálatok eredményei a projekt során mintázott talajvizek jelentős kémiai kontrasztját mutatják. A monitoringrendszer kidolgozására javasolt megoldás egy térinformatikai módszerek alkalmazására épülő extrapolációs eljárás. Általános jellegű javaslat készült a felmérési (surveillance) és működési (operational) monitoring hálózat kialakítására és működtetésére. Úgy a törzsadatokat, mint az elemzési eredményeket Access adatbázisba rendeztük és Excel táblázatos változatot is biztosítottunk. Az integrált értelmezést ArcGIS rendszerben ábrázoltuk.