Secondary menu
Informatika a földtani kutatások szolgálatában
Térkép alapú informatika
A földtani kutatás során gyűjtött információk szinte mindegyike térben és időben elhelyezhető. A térben elhelyezhető információ legalapvetőbb hordozó közege a térkép. Ebből az alaphelyzetből kiindulva indította el a MÁFI a 80-as évek végén térinformatikai tevékenységét. Mérföldkőnek számított az első adatbázisból levezetett, automatikusan színezett digitális térkép, vagy az egyik legösszetettebb térinformatikai elemző munka: a kis és közepes radioaktivitású hulladék-elhelyezéssel kapcsolatos terület kiválasztása, térinformatikai szűrése.
Az adatérték növelése stratégiai kérdés
Informatikai stratégiánk a hozzáadott érték növelésen alapszik, célunk az alapinformáció minél magasabb feldolgozottság szintjét elérni.
Adat rendszerünk középpontjában standard törzsadatok állnak, melyek lehetővé teszik a legszélesebb körű adatintegrálást, ill. az adatok összevethetőségét. Kulcs szerepe van a litosztratigráfiai egységek azonosítási rendjének, mely relációban áll térképpel, rétegsorral, észleléssel, ill. a megjelenítéshez, kartografáláshoz szükséges adatok többségével.
Több lábon álló technológiai sor
Az adatbázisokon a legkülönfélébb élvonalbeli adatbázis kezelő és térinformatikai szoftvereket üzemeltetjük. Teljes technológiai sorral rendelkezünk a terepi digitális adatrögzítéstől, az adatok topológiai és relációs rendbe szervezésén át, bonyolult elemzésekig, ill. megjelenítéséig.
A térmodell építés kiemelt szerepe
A földkéreg földtani felépítéséről nem áll rendelkezésre folytonos információ. Az elérhető diszkrét ismeretek közötti tér kitöltésére interpolációra, logikai következtetésekre van szükség. A térmodell adatszintű felépítése felszíni digitális terepmodellből indulva a fúrásokon alapuló mélyföldtani térképekre, kőzetegyüttesek vastagsági adataira épül. A földtani térmodell a vízföldtani modellezés egyik alappillére, melynek elsődleges célja víz áramlásának, mint elsődleges szennyeződés szállító közegnek a modellezése.
